Az egész világom egy viccnek tűnt, amelyben én voltam az utolsó, aki megtudja a poént.

Tartsd szem előtt, hogy az emberek változnak, de a múlt nem.

/Becca Fitzpatrick- Csitt csitt/

Otthon a festékeimből bármilyen színt ki tudok keverni. Rózsaszínt. Olyan halványat, mint a csecsemő bőre. Vagy olyan sötétet, mint a rebarbara. A tavaszi fű zöldjét. Kéket, ami úgy csillog, mint a jég a vízben. (...) Egyszer három napig szórakoztam, mire sikerült kikevernem a fehér prémen megcsillanó napsugár színét. Először azt hittem, hogy a sárga valamelyik árnyalata lesz, de aztán rájöttem, hogy a dolog sokkal összetettebb ennél. A színek rétegekben vetülnek egymásra. És szépen összeolvad
/Suzanne Collins- Futótűz/

Halott virágok illatát nyögik a fák,

És m

egrázkódik a táj.

Valami véget ért, valami fáj.

/Ákos/

Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak.
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.
Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom…

Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.

Az idő talán begyógyítja a sebeket, de sohasem hoz feledést.
/Nora Roberts/

Miért múlik el minden ami szép?

És kitudja,hogy vissza jön e még?

A két szememből lepereg a könny,

bánom is én ,most már jöjjön ami jön ..

/saját kép *-*/

-Hát, ez nem könnyű. (…)

-Egyetlen fontos dolog sem az.. 

/Jeaniene Frost: Karó és sírhant/

"Ha becsukod a szemed, és úgy teszel, mintha valami meg sem történt volna, attól az még igaz marad."
/Cassandra Clare:Csontváros/

Ha az élet valóra váltja a legszebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.

(Stephenie Meyer: Twilight)

Forog a Föld, s én ülök egyedül 

Kis szobámban, s a szívem fáj nagyon. 

Lelkem húrján bánat hegedül, 

Fájó könny gördül le arcomon. 

Ha egyedül maradsz is, remélj!

Ha egyedül vagy, 

Igazán zakatol az agy. 

Hogy mihez kezdjél, 

Először merre menjél. 

Hogy mit tegyél, 

De tétlenül ne egyél! 

Megkérdezel valakit, nem válaszol, 

Az idegességtől falra mászol. 

Elindulsz egyből balra, 

De kitűnik, hogy jobb volna jobbra. 

Most, hogy újat lépsz, 

Új útra térsz. 

Minél inkább mész, 

Annál jobban halványodik az ész. 

Most merre vagyok? 

Térképet nem kapok? 

Vergődsz az útvesztőben, 

Mint tészta a kelesztőben. 

A labirintus kimerítő, 

Gondolat sincs, mely derítő. 

Egy fénysugarat szeretnél, 

Mely értelmes gondolataid felemelné. 

De egyre sötétebb az út, 

Piszkos, akár egy patkánylyuk. 

Hogy merre menj, azt nem tudod, 

Az ismeretlen távot lefutod. 

Tudod, hogy remélni kéne, 

De itt a remény se élne. 

Mikor végleg elvesztél, 

A remélésbe belekezdtél. 

Mert nyúlik egy kéz feléd, 

S életet küld beléd. 

S hang mondja: kijutsz innen, 

Csak egyet kell tenned: hinned! 

Hirtelen fény önti el az alagutat, 

S eldöntöd: legyűröd a maradék utat! 

Nagy léptekkel indulsz előre, 

A tévelygők közül te jutsz ki elsőre. 

Mert igaz, hogy csak kicsit reméltél, 

De így segítséghez kerültél. 

S megkönnyebbülsz, 

Szinte az égbe repülsz, 

Mert szabad vagy elsőnek, 

Hálás lehetsz a reményteli erőnek.

  /Nász Dorottya/

A csend nagyobb fájdalmat okozhat, mint a legnagyobb lárma.
/Sebastian Fitzek/

Mi az élet? Őrület.

Mi az élet? Hangulat.

Látszat, árnyék, kábulat.

Legfőbb jói: semmiségek;

Mert álom az teljes élet,

Holmi álom álma csak.

Pedro Calderón

Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emlékét lepi be a feledés pora, hanem műved anyaga is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálni való, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.

/Mária Sándor/